Mennyit ér egy nő?
Annyi csalódás éri az embert. Zsugori, figyelmetlen, agresszív, lelki sérült férfiak rohangálnak körülöttünk. Azzal a tudattal felszerelkezve verik a mellüket, miszerint ebben az országban egy férfire több nő is jut. Ők válogathatnak kedvükre. De mi lesz velünk?
A szerencsésebbjének persze összejön. Csodás férj, szép otthon, gyerekek… na persze, és ekkor, La Fontaine letette a tollat és mélyen elgondolkozott: „Ekkora hazugságot mégsem írhatok...”
Pesszimizmus
Nem csodálom kedves nőtársaim, egyáltalán nem meglepő, hogy már nem mertek bízni egy pasiban sem, sőt már a nemi identitásotokat is megkérdőjelezitek, hiszen egy nő mégis jobban tudja, mi kell egy nőnek.
Hogy miről is szól ez a cikk? Arról, hogy bár nedvesre izguljuk magunkat a pasik miatt, valamennyiünkben felmerült már a gondolat, vajon ők is betegre aggódják magukat értünk?
„Laci 22 éves volt, mikor megismerte Katát. Mindketten hasonló anyagi színvonalon éltek, teljes egyetértésben kuporgatták csekély fizetésüket, mígnem egy nap Laci megfogta az isten lábát. Pár év alatt, hirtelen megindult a szekere és anyagilag egyre inkább megerősödött. Annyira, hogy a közösen fizetett albérletből végül egy luxuslakásba költöztek, persze Laciéba, aki kijelentette, hogy ezért a pénzért ő küzdött meg, tehát ez mind az övé. Kata vele költözött be a szuper kéglibe, de mintha ettől fogva romlani kezdett volna a kapcsolat. Lacit megrészegítette a vagyon, egyre többet és többet akart. Mersze eltűnt már az a férfi, aki egykor a közös jövőért, a megélhetésért küzdött. Kata hamarosan azon kapta magát, hogy megtűrt személy lett Laci birodalmában. Mosott, főzött, takarított, de ennél több funkciót már nem töltött be Laci életében. Közben az idő telt és telt, Kata jócskán elmúlt 22, mire rádöbbent, hogy ez nem élet. Laci ekkor már csak a munkájának, a pénzcsinálásnak élt. Néha odavakkantott egyet-egyet: „mi van, már sosem lesz tiszta zoknim?” Hosszas vívódás után Kata végül szakított Lacival és elköltözött. Azóta egyedül él, közel a harminchoz, összetörten, elhagyatva, nem bízik többé abban, hogy elég értékes lehet egy férfi számára. Gyerekszülésről lassan le is mondott.”
Törölgessük meg a szemünket, ha van kéznél egy zsebkendő. Ez ugyanis egy igaz történet, és ne mondja senki, hogy a lány is hibás volt. A férfiak génjeibe kódolva vagyon, hogy ők az urak, kezükben az irányítás. A régi családmodellt idealizáló nők sajnos ilyenkor rendszerint durván pofára esnek.
Belekapaszkodnak egy vágyba, egy jövőbeli képbe, boldog családdal a fejük fölött, habos-babos menyasszonyi ruhában felvonulva. Emlékezzünk csak a „Csak szex és más semmi” című film indító jelenetére, ahogy Dóra (Shell Judit) épp az esküvőjén lépdel az oltár felé, mire a pap beszól: „állj már odébb.” Dóra nem érti az utasítást, mire a pap megismétli: „állj már odébb vagy száz méterre!” Erre Dóra hirtelen kinyitja a szemét, és a valóságban találja magát, két munkással szemben, akik egy pesti utcán próbálnak átvonszolni egy ablakot.
Ne higgyétek, hogy férfiellenes szónoklatot akarok tartani, de gondoljátok csak végig saját értékeiteket, és ne hagyjátok, hogy valaki húzza az időtöket! Nem mindegy ugyanis, hogy kinek a büdös zokniját mossuk! Annak, aki megköszöni és netán azt is megkérdezi, hogy segítsen-e valamit (bár igen ritka, de talán léteznek még ilyen egyedek), vagy egy olyan hímét, aki néhanapján kér mellé egy behűtött sört is.
Anya pótlékok legyünk, vagy szabadok?
Sajnos, léteznek még a foci előtt tespedő, sört kortyolgató, saját pénzüket számlálgató, de nekünk semmit sem megengedő, magukat kiszolgáltatni vágyó kanok, hiába az ábránd, hogy ez már csak a régi világ csökevénye.
Én csak óvni szeretnélek benneteket! Higgyetek magatokban, és abban, hogy megérdemlitek az őszinte, odaadó szeretetet, a megbecsülést és azt, hogy bízhassatok valakiben! Gondoljatok arra, hogy hány kedves, aranyos férfi ül szerényen, egy bár szegletében, rólunk ábrándozva, de sosem találkozhat velünk, mert mi épp lelkesen főzzük a bablevest egy fantomnak, aki számára mi sem kényelmesebb, mint, hogy mi lettünk a második anyukája.
Senkinek sincs joga rabigába hajtania minket! A háztartás nem kizárólag a nők dolga. Főleg, ha valaki még ugyanannyit is dolgozik mellette, mint a pasija, férje, szerelme, akárhogy is nevezzük. Nekünk meg kell tanulnunk kereket cserélni, de ők nem hajlandóak elmosogatni egy csészét? Hogy is van ez?
Van remény
Mindenekelőtt az a lényeg drága reményvesztett sorstársaim, hogy őrizzük meg a méltóságunkat. Ha valaki azt mondja ránk, hogy mi örmények vagyunk, ne kezdjünk el hirtelen örményül beszélni, és örmény népviseletet hordani. Ne mi igazodjunk mások igényeihez, hanem együtt, a pár formálódjon a kapcsolat igényeinek megfelelően!
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyenértékű félként kezeljék. A megfelelő partnert nagyon nehéz megtalálni, ez tény. De mégis, ki kell tartani, és nem szabad feladni, és ami még ennél is fontosabb: időben kell cselekedni, még mielőtt szottyos öregasszonyok nem leszünk öt macska társaságában, a szomszéd Bözsikével kávézgatva reggelente.
Pesszimizmus
Nem csodálom kedves nőtársaim, egyáltalán nem meglepő, hogy már nem mertek bízni egy pasiban sem, sőt már a nemi identitásotokat is megkérdőjelezitek, hiszen egy nő mégis jobban tudja, mi kell egy nőnek.
Hogy miről is szól ez a cikk? Arról, hogy bár nedvesre izguljuk magunkat a pasik miatt, valamennyiünkben felmerült már a gondolat, vajon ők is betegre aggódják magukat értünk?
„Laci 22 éves volt, mikor megismerte Katát. Mindketten hasonló anyagi színvonalon éltek, teljes egyetértésben kuporgatták csekély fizetésüket, mígnem egy nap Laci megfogta az isten lábát. Pár év alatt, hirtelen megindult a szekere és anyagilag egyre inkább megerősödött. Annyira, hogy a közösen fizetett albérletből végül egy luxuslakásba költöztek, persze Laciéba, aki kijelentette, hogy ezért a pénzért ő küzdött meg, tehát ez mind az övé. Kata vele költözött be a szuper kéglibe, de mintha ettől fogva romlani kezdett volna a kapcsolat. Lacit megrészegítette a vagyon, egyre többet és többet akart. Mersze eltűnt már az a férfi, aki egykor a közös jövőért, a megélhetésért küzdött. Kata hamarosan azon kapta magát, hogy megtűrt személy lett Laci birodalmában. Mosott, főzött, takarított, de ennél több funkciót már nem töltött be Laci életében. Közben az idő telt és telt, Kata jócskán elmúlt 22, mire rádöbbent, hogy ez nem élet. Laci ekkor már csak a munkájának, a pénzcsinálásnak élt. Néha odavakkantott egyet-egyet: „mi van, már sosem lesz tiszta zoknim?” Hosszas vívódás után Kata végül szakított Lacival és elköltözött. Azóta egyedül él, közel a harminchoz, összetörten, elhagyatva, nem bízik többé abban, hogy elég értékes lehet egy férfi számára. Gyerekszülésről lassan le is mondott.”
Törölgessük meg a szemünket, ha van kéznél egy zsebkendő. Ez ugyanis egy igaz történet, és ne mondja senki, hogy a lány is hibás volt. A férfiak génjeibe kódolva vagyon, hogy ők az urak, kezükben az irányítás. A régi családmodellt idealizáló nők sajnos ilyenkor rendszerint durván pofára esnek.
Belekapaszkodnak egy vágyba, egy jövőbeli képbe, boldog családdal a fejük fölött, habos-babos menyasszonyi ruhában felvonulva. Emlékezzünk csak a „Csak szex és más semmi” című film indító jelenetére, ahogy Dóra (Shell Judit) épp az esküvőjén lépdel az oltár felé, mire a pap beszól: „állj már odébb.” Dóra nem érti az utasítást, mire a pap megismétli: „állj már odébb vagy száz méterre!” Erre Dóra hirtelen kinyitja a szemét, és a valóságban találja magát, két munkással szemben, akik egy pesti utcán próbálnak átvonszolni egy ablakot.
Ne higgyétek, hogy férfiellenes szónoklatot akarok tartani, de gondoljátok csak végig saját értékeiteket, és ne hagyjátok, hogy valaki húzza az időtöket! Nem mindegy ugyanis, hogy kinek a büdös zokniját mossuk! Annak, aki megköszöni és netán azt is megkérdezi, hogy segítsen-e valamit (bár igen ritka, de talán léteznek még ilyen egyedek), vagy egy olyan hímét, aki néhanapján kér mellé egy behűtött sört is.Anya pótlékok legyünk, vagy szabadok?
Sajnos, léteznek még a foci előtt tespedő, sört kortyolgató, saját pénzüket számlálgató, de nekünk semmit sem megengedő, magukat kiszolgáltatni vágyó kanok, hiába az ábránd, hogy ez már csak a régi világ csökevénye.
Én csak óvni szeretnélek benneteket! Higgyetek magatokban, és abban, hogy megérdemlitek az őszinte, odaadó szeretetet, a megbecsülést és azt, hogy bízhassatok valakiben! Gondoljatok arra, hogy hány kedves, aranyos férfi ül szerényen, egy bár szegletében, rólunk ábrándozva, de sosem találkozhat velünk, mert mi épp lelkesen főzzük a bablevest egy fantomnak, aki számára mi sem kényelmesebb, mint, hogy mi lettünk a második anyukája.
Senkinek sincs joga rabigába hajtania minket! A háztartás nem kizárólag a nők dolga. Főleg, ha valaki még ugyanannyit is dolgozik mellette, mint a pasija, férje, szerelme, akárhogy is nevezzük. Nekünk meg kell tanulnunk kereket cserélni, de ők nem hajlandóak elmosogatni egy csészét? Hogy is van ez?
Van remény
Mindenekelőtt az a lényeg drága reményvesztett sorstársaim, hogy őrizzük meg a méltóságunkat. Ha valaki azt mondja ránk, hogy mi örmények vagyunk, ne kezdjünk el hirtelen örményül beszélni, és örmény népviseletet hordani. Ne mi igazodjunk mások igényeihez, hanem együtt, a pár formálódjon a kapcsolat igényeinek megfelelően!Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyenértékű félként kezeljék. A megfelelő partnert nagyon nehéz megtalálni, ez tény. De mégis, ki kell tartani, és nem szabad feladni, és ami még ennél is fontosabb: időben kell cselekedni, még mielőtt szottyos öregasszonyok nem leszünk öt macska társaságában, a szomszéd Bözsikével kávézgatva reggelente.
