Rohangálás, hiszti, ordibálás és duzzogás helyett – amikor már kiszállt a fejemből a gőz, és rendeztem a gondolataimat - inkább beszélgetni szoktam, mert tudom, a harag vagy a sértődöttség csak falakat húz két ember közé, közeledés helyett elhidegüléshez vezet, ezenkívül rossz hatással van a konyhai porcelánok épségére.

Látványos cselekedet elrohanni egy szál pendelyben, de teljesen eredménytelen, semmit sem old meg, maximum egy szakítással lesz hosszabb élettörténetünk. (De én párkapcsolatot szeretnék, nem pedig hosszú listát expasikról.) Megdöbbentő látvány egy toporzékoló felnőtt, de ugyanolyan idegesítően mulatságos, mint egy toporzékoló gyerek. (Könnyebb a hisztit elkezdeni, mint méltósággal befejezni.)

Skatulyák helyett

Én felnőtt nő vagyok, és értelmesnek is tartom magam, így nem rohangálok, hanem megpróbálok beszélgetni. Azzal kezdem, hogy törlöm az első 20 mondatot, ami eszembe jut, mert ilyenkor még a tehetetlenség érzése munkál bennem, és mindig olyanok jutnak eszembe, hogy „te nem figyelsz rám”, „önző vagy”, „ezt sem és azt sem csinálod jól”.
A törlésnek két egyszerű oka van. Az egyik, hogy ha tényleg ennyire utálatos emberről lenne szó, akkor nem szeretném őt, a másik, hogy nem vagyok tökéletes, és a skatulyázás nemcsak felesleges, de értelmetlen is. Lehet, hogy ő hanyag, de a szemében én rendmániás lehetek. Nézőpont kérdése.

Nyitott szívvel

Arról beszélek, ami bennem van. Védekezés (vizesárok, szögesdrót, 10 m-es várfal, törhetetlen páncél, azaz "engem semmi sem érdekel" style="margin: 10px;" 
Romantikusan hangzik, de megnyitom a szívem. Azt hiszem, hogy ebben mindenki egyforma: szeretetre és figyelemre vágyik. „Szükségem van arra, hogy néha az öledbe üljek, megsimogass, és a napi rohanás végén csak egymásra figyeljünk.” „Engem zavar, ha rendetlenség van a lakásban, de nem akarok állandóan utánad rakodni. Szerinted hogyan lehet ezt megoldani?” „Amikor duzzogsz, nem tudom, mi bánt, és nem tudok segíteni. Megőrjít a tehetetlenség.”

Az én felelősségem...

Vállalom, hogy felelős vagyok a viselkedésemért, a gondolkodásmódomért és a tetteimért. Nem okolhatok mindig másokat (vagy személytelen erőket) a velem történt rossz dolgok miatt. Az a nő, akit minden férfi kihasznál, vagy az a férfi, akinek az összes nője hisztizik, és ugyanazt vágja a fejéhez, éppen viselkedésével provokálja ki ezeket a reakciókat.
Amíg én magam nem találok belső egyensúlyt, addig a káoszt fogom kommunikálni környezetemnek, és az arra fog reagálni. Változni nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Közelebb

Nem csak beszélni fontos, hanem hallgatni is. Meghallgatni, mit mondanak magukról és rólunk azok az emberek, akik szeretnek. Nem minden szavuk támadás, de mindenki maga dönti el, mennyire tartja igaznak, amit hallott. Egy kritikára sohasem egy másik kritikával kell válaszolni, hanem egy kis önvizsgálattal. Tényleg ilyen vagyok? Tényleg ilyen akarok lenni?

Az első randik átbeszélgetett éjszakáit gyakran követi a mindennapok némasága, pedig egy-egy őszinte beszélgetésben ott van az a figyelem és szeretet, amire mindenki vágyik. Egy-egy ilyen beszélgetés nemcsak a másikhoz, hanem önmagunkhoz is közelebb visz.