NŐK vagyunk.blog.hu

Nehéz egyértelmű vonalat húzni a féltékenység és az irigység között. Általában akkor vagyunk féltékenyek, ha azt tapasztaljuk, hogy valamit - amit magunkénak tudunk, például egy szerelmi partnert - elvesznek tőlünk, vagy fennáll ennek a veszélye. Irigység az, ha nagyon megkívánunk valaki másnak a birtokában lévő dolgokat, egy vonzó szerelmi partnert, jó külsőt, sikert, gazdagságot. A rivalizálás is vonatkozhat személyre, pozícióra, és valójában az ezek megszerzésére tett lépéseket jelenti, feltéve, hogy mások is ugyanerre törekszenek. Mindezeknek az érzéseknek az a közös jellegzetessége, hogy megnövelik szemünkben az áhított dolog értékét, és akár a megszállottságig fokozzák a megszerzés vagy megtartás iránti vágyat.

A férfi dühös, a nő szomorú lesz

Minél jobban félünk valaminek az elvesztésétől, annál intenzívebb a féltékenységünk. De meglepő módon a féltékenységet csak fokozza, ha az illetőt - akire vonatkozik - már el is vesztettük. Kutatások szerint a különélő vagy már elvált személyek szenvednek a legtöbbet a féltékenységtől, a legkevésbé pedig a házasokra jellemző.
Nem egyformán érzékeljük a féltékenység lefolyását: a férfiak általában dühöt éreznek a rivális férfi iránt, a nők körében sokkal gyakoribb, hogy a partner bizalmának vagy szerelmének elvesztése miatt mély gyászba merülnek, és ebbe akár bele is betegednek.
De mi okozza a féltékenységet? Különféle elméletek léteznek ezzel kapcsolatban. Freud követői szerint az a gyerekkori félelem és kín éled ilyenkor újra, amit akkor éreztünk, amikor felfedeztük, hogy a szüleink nem lehetnek szerelmünk tárgyai. Természetesen ez egy öntudatlan emlék, de akik ezt nagyon erősen élték át gyerekkorukban, azok felnőttként is minduntalan a veszteségtől félnek.
A családterápiával foglalkozók a gyakorlati tapasztalatok alapján azt hangsúlyozzák, hogy a féltékenység előidézésében általában mindkét partner szerepet játszik. Ha például az egyik megcsalja a másikat, az csaknem kivétel nélkül valami kapcsolati problémára való reagálás, amelyért viszont mindketten felelősek. Szociológusok szerint a féltékenység valójában egy társadalmi jelenség, ami az adott kultúrában szokásos módon megy végbe.

Elsősegély féltékenységi roham esetén

Talán nem is szükséges mondani, hogy a féltékenység ellen a legjobb védekezés a jó párkapcsolat. Ha a szerelem eleven és izgalmas, akkor ez sokkal hatásosabb megelőzés, mint utólag helyrehozni a megsérült kapcsolatot. Persze, ha már kialakult a féltékenység, azzal valamit kezdeni kell. A jövő szempontjából a legfontosabb, hogy az önértékelésünk és az emberi kapcsolatokba vetett bizalmunk a lehető legkevésbé sérüljön - függetlenül attól, hogy valójában mi történt a partnerünkkel. Néhány egyszerű önsegítő technika segíthet a ránk törő féltékenység csökkentésében:

• Kerüljük el a befeléfordulást ilyen helyzetben, kössük le energiánkat, gondolatainkat munkával, hobbinkkal, szórakozással, barátokkal.
• Biztonságos körben adjuk ki magunkból az érzéseinket, keressünk támogatást a barátainknál vagy olyan embereknél, akiben megbízunk.
• A legfontosabb, hogy elejét vegyük, vagy leállítsuk az egymást kergető, irracionális gondolatokat, amelytől valóban szinte meg lehet bolondulni. Szándékosan vágjuk el a féltékenység kiváltotta fantáziákat.

Hogyan működik a párterápia

Amikor a kapcsolati problémák - például a féltékenység - elmérgesednek, mindkét fél pontosan tisztában van azzal, hogy amit mond, és amit tesz, bántó, gyakran durva és jelentős részben igazságtalan. De már annyira belekeveredtek a kölcsönös vádaskodásba, sértődöttségbe, hogy egyikük sem képes visszalépni. A nálunk még kevéssé elterjedt párterápia egyik fő célja a partnerek között elakadt, közönybe vagy gyűlöletbe torkollott kommunikáció újraindítása és konstruktív mederbe terelése. A házassági tanácsadással foglalkozó szakemberek szerint ilyenkor a következő kommunikációs akadályokon kell a partnereket átsegíteni.

1. Mivel a negatív kommunikáció, vagyis a veszekedés már ösztönös magatartássá vált, első lépésként szembesítik őket azzal, hogy miket mondanak, és milyen gesztusaik vannak. Amikor a tanácsadó jelenlétében újrajátsszák a kettejük beszélgetéséről készült felvételt, általában döbbenten szembesülnek a felek bántó, durva, támadó mondataikkal és gesztusaikkal.
2. A tanácsadó segítségével megtanulják azokat a kommunikációs formákat, amelyeket már nagyon régen vagy sosem alkalmaztak: például figyelmesen meghallgatni a másikat, lefordítani szavai valódi jelentését, megfogalmazni ezzel kapcsolatban a saját érzéseket anélkül, hogy a másikat minősítené stb. Ezzel el lehet érni, hogy a felek ismét azt lássák és hallják, ami valójában történik, és ne azokat a rossz sémákat, amelyeket a veszekedés minden alkalommal életre kelt bennük.
3. A partnerek tudatosítják magukban, mik a jelei annak, hogy a másik fél hamarosan elveszti a fejét - úgymond kiborul - és durva, agresszív módon folytatja a kommunikációt. Nagyon sok házassági konfliktus azért nem hozhat semmi eredményt, mert a partnerek szinte rájátszanak arra, hogy a másikat kihozzák a sodrából. El kell fogadni, hogy ezt semmiféle egyébként jogos sérelem sem indokolhatja, hacsak nem az a célunk, hogy valóban felbontsuk a kapcsolatot.
4. Ezután következik a talán legnehezebb feladat: fölismerni azokat a titkos, elfojtott - és talán magunk előtt is rejtett - érzelmeket, amelyek a haragunk és a másik elleni kritikánk mélyén húzódnak meg. Ezeknek az érzéseknek sokszor semmi köze sincs a veszekedés látszólagos tárgyához.

A szálak a múltba vezetnek

Leginkább a következőket szokta kideríteni a tanácsadóval folytatott együttes nyomozómunka: az illető úgy érzi, úgy emlékszik, hogy őt senki nem szereti, és nem is szerette, visszautasították akár már gyermekkorában, háttérbe szorították vagy súlyosan bántalmazták. Ilyenkor az illető valójában ezeknek a rejtett és többnyire nem is tudatos sérelmeknek az orvoslását várja el a másiktól. Valójában azt szeretné, hogy a másik sokkal jobban szeresse, sokkal több figyelmet fordítson rá, és kizárólag vele foglalkozzon. Ezért is támad fel a féltékenység. Ám a régi sérelmek nem ritkán olyan súlyosak, hogy ezzel együtt fél is az illető mások közelségétől vagy közeledésétől. Ezért képtelen elviselni az intimitást, azt bántja meg, akitől szeretetet remél, és mindezt még magának sem vallja be. Ezek a rejtett sérelmek nem ritkán olyan súlyosak, hogy csak külön terápiában gyógyíthatók meg.